2013. június 23., vasárnap

Pár régi dolog

Ez az érdekes kinézetű medál egy hiba folytán keletkezett. Egy egyenes "lapot" akartam hajtogatni, ami egy másik kavics foglalata lett volna, és menet közben derült ki, hogy az illető foglalatot nem lehet megcsinálni, vagy legalábbis én képtelen vagyok rá. De mivel már akkor (ez is a tavaly nyári széria származéka) az újrahasznosítás nagy híve voltam, nem akartam hagyni kárba veszni a félkész foglalatot. Elhatároztam hát, hogy a "lapot" félkörbe hajlítva, magcsinálom a fenti medált. Mint látjátok, a dolog sikerült, de nem kis szenvedések árán... A szó legszorosabb értelmében foggal-körömmel (meg persze fogókkal...) dolgoztam, ami sajnos meg is látszik a dróton (akkor még nem volt szokásom, hogy hajlítás után lecsiszoljam a darabot...). De az eredmény mindenért kárpótolt.
Ismét egy példa egy annyira jó alakú kavicsra, amit nagy felelőtlenség lett volna hagyni elkallódni a Duna partján... :) A sematikus, minimalista foglalat terveim szerint szintén az alakot hivatott kiemelni.
Más téma viszont, hogy miután több-kevesebb munkával befoglaltam őket, valahogy mind a kettő elkallódott az idők során :(

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése