2013. június 6., csütörtök

Kötögetéseim - ízelítő

Ha már a bevezetőben megígértem, bemutatom az eddigi dolgaim közül az arra legérdemesebbeket.

Ez volt talán a legelső nagyobb arányú projektem. Eredetileg nem párnának indult, hanem mappaborítónak. Az ezzel a funkcióval járó követelményeknek azonban kezdett nagyon hamar nem megfelelni. Nem tartotta magát, csúszkált, túl bőnek bizonyult, meg egyéb bajai is voltak (persze mit vártam egy kötött borítótól... ). Egyetlen előnyeként viszont elkönyvelhettem, hogy számtalan csodáló pillantást vont magára... :)

Aztán meguntam, hogy kényelmetlen, és csak a baj van vele, és egy ráérős pillanatomban átszabtam díszpárnának. A felirat a gerincén még borító korából maradt.

Ez a sál eddigi életem messze legnagyobb munkája, nem csak a szó legszorosabb értelmében (több mint 2 méter lett), hanem dekoratívságát és az elkészítéséhez szükséges időt tekintve is. Január 10-én kezdtem ugyanis neki,és csak május elejére fejeztem be - de megérte a fáradozást, számomra legalábbis mindenképpen.
A maradék (ötödik és hatodik gombolyag) fonalból már készül a sapka hozzá, a kötéstechnikát pedig hamarosan megtaláljátok a Barka kötősulijában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése