Az év utolsó kis selejtje...

Milyen idő lesz?

Fülbevalók:

Megtanulok kalapálni

S természetesen mi máson gyakorolnék, mint kelta motívumokon.

Tölgylevél

Eredetileg ez is sáltűnek indult, de végül túl rövid ltt a drót, úgyhogy nem tudtam befejezni.

Kelta tű

Most, hogy lezajlottak az ünnepek, végre egy kicsit lazulni is lehet :) És lehet nézegetni az internetet. És lehet ötletet lopni az internetről. Ezt a lopott ötletet át lehet alakítani, hogy ne üvöltsön róla, hogy lopott. Aztán el is lehet készíteni. Aztán el is lehet rontani... persze nem nagyon :) Aztán le lehet fényképezni, hogy legyen mit retusálgatni Photoshoppal :) Aztán persze el is lehet dicsekedni vele.

A szovjet óra

A régi szovjet órák legendásan hosszú életűek. Ez a példány azonban, amit a fáskamránkban, egy ősrégi szekrény mélyén találtam (még az előző tulajdonos, egy idős házaspár hagyatékából), már annyira egyedien értelmezte az idő és az időmérés fogalmát, hogy nem tartottam érdemesnek megtartani...
És ráadásul csúnya is volt, meg irdatlanul hangosan ketyegett - de csak akkor, ha egy bizonyos pozícióba állítottad, és ez független volt a felhúzásától.

Ezzel a kinézettel meg pláne nem nagyon ragaszkodtam hozzá...

...tehát leműtöttem valahogy a hátlapját. A látvány minden magamfajta steampunk-érzületű ékszermániásnak sokat ígér... :)

És nem is csalódtam *.*

Azaz végül valamennyire mégis, mert szegényből meglehetősen kevés fogaskerék került elő... Igaz, hogy a főtengelyt nem is sikerült teljesen szétszednem. Találtam viszont eszméletlenül cuki sárgaréz anyacsavarokat meg egyéb alkatrészeket, amiknek örültem...

Ez az óriásrugó például nem tartozik közéjük.
Végeredményben azonban nem bántam meg az akciót :)

SzerszámSzerda

Kisded szerszámparkom jelentősen megszaporodott az utóbbi időben, s bár legtöbb darabja akárki számára ismerős lehet, van közte pár, amivel az ember - ha csak be nem lép egy ötvös vagy egy műszerész műhelyébe - nemigen találkozik a mindennapokban. Új bejegyzéssorozatomban tehát bemutatok néhány érdekességet, ami egy ötvös asztaláról sem hiányozhat.

Nem, ez nem a Halálcsillagon van - ez egy harmadik kéz, amit karácsonyra kaptam a szüleimtől (bocsánat a képminőségért, elképzelésem sincs, mitől lett ilyen zajos - még Photoshoppal is lekezeltem pedig! :'( )
Ez inkább még pákával forrasztóknak van, ki is alakítottak rajta egy tartót külön a forrasztópákának. Emellett munkánkat kétféle nagyításban is szemlélhetjük, a stabilitásról pedig két, a legkülönbözőbb irányokba állítható krokodilcsipesz gondoskodik.

A kék fény a nagyítóba épített LED-ből származik, úgyhogy attól sem kell félnem, hogy nem fogom látni, mit csinálok :)

Mindenesetre a régebben általam kreált segédeszköznél klasszisokkal jobb :D És ha már ezzel kezdtük, hangulatcsinálónak egy kis zene =P (Boldog karácsonyt, Tadeshi!)

Boldog karácsonyt!

Minden kedves olvasómnak nagyon boldog és legalább annyira békés karácsonyt kívánok, mint ez  a jelenet:

Hadállás

A kék fronton a helyzet jelentősen javult. Fekete egységeinknek  sikerült behatolni a kék hadállások közé, sok stratégiai pontot bekerítve.

Ezzel azonban még nem találkoztak. Lesz majd meglepetés.... :D

Stratégiai jelentőségű arc...

A kék csapatokat rejtő szálerdőt egységeink az elfoglalt területen kipusztították.

A hadállás tehát a következő:

Már majdnem 50 cm kész!!!!

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...

Műhelynapló XI.

Sajnos nem filigrán még a szó igazi, szakmai értelmében, de már majdnem olyan... Keményforrasztási gyakorlat, ahogy én értelmeztem.

A Nagy Összevarrás

Miután sikerült legyártanom a megfelelő mennyiségű mintaegységet, itt az ideje, hogy végre sálat csináljak belőle, mégpedig a következő módon:

Ezek után nincs más dolgunk, mint folytatni a dolgot, amíg (meg nem unjuk) össze nem varrtuk az összeset. Ezután az összevarrt részre vizet spriccelünk, hogy ne ugorjon össze. amint kiszedjük belőle a gombostűket. Ha megszáradt, levesszük és a végétől folytatjuk tovább - mert nem fért rá a táblára - amíg el nem érjük a 180 centit. Összevarrjuk a két végét. Ha szükséges, horgolunk neki szegélyt - de erről majd később.

Fényünnep

A karácsony a fény, a téli napforduló utáni hosszabbodó nappalok ünnepe (is). Éppen ezért (meg azért, mert most találtam meg őket) készítettem néhány pár napfényszínű, nyáriasabb fülbevalót.

Jég úrnő

Megsúgom, hogy ezt a kézékszert teljes egészében előre gyártott elemekből raktam össze, még a lánc is gyári... Kicsit kezdett már elegem lenni a cinezgetésből (főleg, hogy a műhelyben is napok óta kisméretű tárgyak megforrasztása - de százasával - a feladat. Úgyhogy azon kívül, hogy kitaláltam, összeforrasztottam és egymáshoz rögzítettem az elemeket, nem sok dolgom volt, mégis legalább öt napig tartott, amíg ezt is megcsináltam - egyszerűen mindig közbejött valami más, ami a végén azért már kezdett idegesítő lenni.

Kelta kereszt

Ismét egy tutorialt hoztam nektek, hátha egyszer ti is felbátorodtok, és belefogtok egy drótékszerbe :) Ezúttal egy kelta keresztet csináltam - nem az én ötletem volt.
Első lépésként megrajzoltam a méretben pontos terveket - ez fontos, mert később a rajzhoz méricskéltem hozzá hajlítás közben a drótdarabokat. Aztán elkezdtem agyalni valami elmés megvalósításon, és végül a következőt sikerült kitalálni:

 Először másfeles vörösréz drótból meghajlítottam magának a keresztnek a keretét,

aztán feketére színezett drótból a díszítést (ami nem mellesleg majd összetartja az egészet), és a keretet megforrasztottam, hogy teljesen körbe lehessen kötözni.

(Ugye nem csak szerintem néz ki sokkal jobban így? :D)Ezután egy kis fejtörés következett, ugyanis elég nehezen tudtam eldönteni, hogy kívülről vagy belülről kezdjem-e kötözni.
Végül kívülről kezdtem, mert azt hittem, úgy stabilabb lesz, és

igazam lett! :)
Ezután csak a belső kis elemeket kellett csak rögzíteni,

ami közben azért felmerült egy-két nehézség (például hogy egyik sem illett sehová... -.-). De szerencsére mindent sikerült áthidalni, és végül, órákig tartó kemény és monoton munkával, amit egy kis zene

nélkül lehetetlen lett volna kibírni,

VÉGRE KÉSZ LETTEM!
Utóirat: a zene alatt lévő képnek és ennek a projektnek semmi köze egymáshoz.

Art deco

 Ismeritek azt az elkínzott kis kacajt, amikor a huszonhetedik láncszemet forrasztás után nem tudod elengedni, és csak akkor jössz rá, hogy a csipeszt is hozzáforrasztottad? Az ezüstszínű lánc ugyanis, amit itt láttok, valójában vörösréz, és szemenként kellett cineznem, hogy ilyen legyen... Nem volt könnyű.
De most már kész van a fülbevalókhoz a kézékszer is, ami a múltkor említett "próbadarabból" keletkezett...

Geometrikus, mégis gömbölyded formáival az art deco stílust idézi.

Képes medál - Hogyan készült? Harmadik rész

Tutorial-trilógiám harmadik, és egyben befejező részében elvégezzük medálunkon az utolsó simításokat - először is például beforrasztunk egy erlit.
Hogy mi is az az erli? Egy kis karika, ami lehetővé teszi, hogy a medált láncra fűzzük. Először, ahogy azt az iskolában tanultam, szépen megreszeltem az erli kiszemelt helyét, és odaforrasztottam a karikát, amit előzőleg - természetesen az illesztésnél, ötvösül fúgnál - szintén megreszeltem egy kicsit, hogy nagyobb felületen illeszkedjen. Ezután boldogan fotóztam, és azt hittem, elkészültem. Háromszor kellett visszaforrasztanom minimum, mire végre rászántam magam, hogy létrehozok egy sokkal letörhetetlenebb megoldást, a láthatatlan erlit.
Ez pedig a következőképpen történt:
Meghajlítottam az alábbi formát:

 És a medálba kör profilú reszelővel egy olyan mélyedést reszeltem, amibe az erli pont beleillik, és nem áll ki a medál síkjából.

Azután a helyére forrasztottam az erlit,

és hozzáfűztem a kontraerlit - ezen fog keresztülhaladni valójában  a lánc.

Tehát miután visszaforrasztottam a zsanért (a képekből talán rájöttetek, hogy megint eltörtem időközben...), tehát most van egy üres medálunk nagyon csúnya forrasztási nyomokkal. Ezért kell bele egy keret, ami megtartja a belehelyezendő képet - ami mellesleg a forrasztások egy részét is eltakarja.
Hajlítsunk harmonizáló színű (=sárgaréz)drótból egy kerek formát, ami kicsit kisebb, mint a medál belső kerülete. Hajlítsuk túl (majdnem kétszer körbe kell érnie), és tekerjünk egy spirált a végére:

A konstrukciónak úgy kell funkcionálnia, mint egy gemkapocsnak, ezt egy papír szélén ki is próbálhatjuk, és egyben a formáját is ellenőrizhetjük:

Ezek után beforrasztjuk a nekünk szimpatikusabb felébe - én azt választottam, amelyikben a nyelvecske helyezkedik el. Forrasztással csak az egyik végét rögzítsük (természetesen ne azt, amelyiken a spirál van...), de úgy, hogy a keret a medál belső síkjával párhuzamosan álljon:

Gyakorlatilag kész vagyunk. Amíg nem kerül bele kép, addig fehér papírdarabokat tettem a medálba, hogy valahogy azért mégiscsak kinézzen, de innentől kezdve már mindenki azt csinál vele, amit akar, ugyanis

KÉSZ VAGYUNK!

(Szerintem simán elmehetne a Harry Potterbe horcruxnak...)

Sírógörcs

Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, mikor megláttam egy Siepinski-háromszöget mintázó drótékszer képét, amit egy ismerősöm mutatott, hogy na, ilyet szeretnék...
Aztán szépen megszerkesztettem papíron magát a fraktált, de ettől sem lettem boldogabb.
Aztán elkezdtem meghajtogatni drótból a konstrukciót, és ahogy haladtam vele, úgy tetszett egyre jobban... Előbb egy "próbadarab" lett kész (azt jól elrontottam), aztán jött még kettő, amik egy pár fülbevalót képeznek majd. Mindeközben a kezdeti elkeseredésen túl az egyetlen probléma, amibe ütköztem, az az alumínium drót hihetetlen lágysága és érzékenysége volt... Alighogy hozzáértem a fogóval, már ott is volt a nyoma... :( Az egyetlen út ennek kiküszöbölésére az volt, hogy lehetőleg ott fogdostam a drótot fogóval, ahol feltehetően kevésbé látszik majd, és ahol csak lehetett, kézzel hajlítgattam. Ez lett belőle:

Képes medál - Hogyan készült? Második rész

Tehát ott tartottunk, hogy két elemet összefogtunk egy zsanér segítségével, ami most így néz ki:

Mivel ezúttal sikerült megóvnom a zsanért az összeforrástól, most viszonylag könnyen nyílik a medál, szinte már lötyög... Úgyhogy nemcsak mozgató-, hanem zárszerkezetet is kell rá szerelni.
Ez pedig egy nyelvecske lesz.
Egyszerűen hangzik, ugye? Hát nem az. Akinek nincs kötélből az idegrendszere, az bele se fogjon. Ezzel az egy lépéssel talán több időt eltöltöttem, mint az egész medállal egyben.
Először is vékony drótból meghajtottam az alábbi formát:

Aztán ezt beforrasztottam a helyére, ami a zsanérral szembeni oldalon, a nekünk szimpatikusabb fedélen található.

Akkor még azt hittem, jó ötlet az, ha ez után hajlítom a megfelelő formára, tehát hogy pont bekattanjon a másik fedél alá. Aztán visszaforrasztottam a letört nyelvet. Aztán újra. Aztán meghajtottam, aztán visszatettem, és ez így ment több mint egy órán keresztül. Akkor megadta magát a zsanér is. Visszacsináltam azt is, és megint jött a küzdelem a nyelvecskével...
Akkor lesz jó a zár, ha becsukáskor pattanó hanggal beugrik a másik fedél alá, de ehhez nem kell különösebben összenyomnunk a medált. Ebben az esetben magától nem nyílik szét, de a körmünkkel könnyedén kipattinthatjuk a helyéről és kinyithatjuk. Ez az állapot azonban CSAK akkor következik be, ha a nyelvecske pont csak egy picit, és pont a megfelelő szögben nyúlik a másik fedél alá. Ezt pedig nincs mese, ki kell kísérletezni (nyugis zene nélkül ez szinte lehetetlen...).

Ha azonban ezzel kész vagyunk, már igazán csak néhány apróság van hátra, vagyis a kép rögzítése és a felfüggesztés.
Ezt azonban majd a következő részben mondom el.
Megnyugtató zene: