A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: táska. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 26., szerda

Táska

 Ilyen hosszú hallgatás után már illik valamit mutatnom, ha már lusta dög létemre sose fotózom le az elkészült dolgaimat... szóval elsőnek itt van ez a táska, 100%-ban saját tervezés (a minta is) és bár ott az aljánál az a furcsa begyűrődés kicsit gyanús, összességében nagyon elégedett vagyok vele. Mivel belül teljesen egyterű, fog hozzá készülni egy kisebb szütyő ugyanezzel a mintával, de egyelőre ez így magában kész van. Talán valami rögzítés a fedelére még nem ártana, de ahhoz még kellenek alkatrészek. Illetve a 2.0 verzióban állítható lesz a táskapánt, de jelenleg annak is örülök, ha ez a hosszában készült pánt bírja majd a használatot, és nem nyúlik szanaszét.





2019. április 2., kedd

Cicás táska

Hát persze, hogy nem állom meg, hogy el ne dicsekedjek vele abban a szent pillanatban, ahogy elkészült.
Minta innen.

2018. március 8., csütörtök

Tapestry

Azt hiszem, felhagyok annak az ígérgetésével, hogy majd gyakrabban fogok írni, vagy hasonlók. Lassan már nem is tudom, hogy én kergetem a feladataimat, vagy azok üldöznek engem... Mindenesetre új cuccokra sajnos azóta sem volt időm, de a régiségek között turkálva megint találtam olyat, amit nem láttatok még.
A tapestry egy különleges színes horgolástechnika. A trükkje abban áll, hogy az éppen nem használt szálakat a szemeken BELÜL vezeted, és amikor színt váltasz, a futó 2-3 szál közül egészen egyszerűen egy másikkal kezdesz dolgozni. A módszer praktikuma, hogy a szálak különleges tartást adnak a kész anyagnak, ezért aztán akár kosarakat és egyéb, viszonylag merev falú tárolókat is lehet készíteni belőle.
Én azonban nem így tettem, hanem rögtön az első próbálkozásra nekiálltam egy hátizsáknak, természetesen nem más, mint norvég mintás díszítéssel:

A használhatóságtól már csak egy lépés választja el, ez pedig a pánt, ami létezik ugyan, de teherbírásból nagyon rosszul vizsgázott (elsősorban az átgondolatlan kialakítás miatt).

A technika annyira tetszett, hogy más célra (elsősorban a társasjátékokhoz használt jó kétmaréknyi mindenféle dobókockámnak) is készítettem még kisebb-nagyobb szütyőket, magamnak és másoknak is.