Doctor Who

A Doctor Who veszélyes. Ha továbbjutsz az első három részen, menthetetlenül magával ragad. Velem is így történt... Csak én a fonalaimat is magammal vittem a Whoniverzumba :D
Először természetesen Tom Baker ikonikus hosszú sáljának álltam nei, mondjuk kicsit viselhetőbb méretben...

 ...ami máris akkora sikert aratott, hogy rögtön került, aki igényt tartson egy eredeti méretű sálszörnyre is :D (a kép rossz, tudom, de a méreteket legalább jól érzékelteti).

Előtte/utána/közben néha agyradírnak kellett valami mást is csinálnom, így keletkezett az Adipose baba, a sétáló zsír (az elkészülés képlete mellékelve látható):

Ha meg Doctor Who, nem hátrálhattam meg a nehezebb feladatoktól sem. És mivel a Dalekeket annyira gyűlöli mindenki, hogy az lassan az imádattal ér fel, természetesen muszáj volt megcsinálnom egyet. Minta nélkül többször majdnem kifogott rajtam, de végül én nyertem:

És még messze nincs vége a sorozatnak, tehát várhatóan jönnek még dolgok ;)

Műhelynapló XXI.

Amellékvágányról visszatértem a fővágányra, és kettőzött sebességgel cizellálom a vizsgaremekem végtelenített szarvrengetegét... Talán kész lesz. Egyelőre így állok.

 Ez volt a terv, de képtelen voltam ábrázolni a szarvak mibenlétét.

 Úgyhogy megmagyaráztam kissé közérthetőbben is (tudjátok, imádok magyarázni... :D)

 Jelenleg egész nap ez látható az asztalomon (a lemezek és a kávé folyamatosan frissülnek),

 és már a tárgy hozzávetőleges mérete is megmutatkozik.

Ez meg a már elkészült szarv-felekből kirakható tetkóminták egyike.
Ez meg hatékonyan elnyomja a kalapálás zaját, ezenkívül fokozza a monotóniatűrést és a munkatempót.

Vizsgaremek mellékvágány

Képeslaptartó

Ez lett ebből... (képeslap- illetve szalvétatartó, ha nem látszana)

Rózsaablak...

...vagy félkész levéltartó.

Műhelynapló XXVII.

Méreggyűrűk:
A dolog lényege az, hogy a gyűrűn legyen egy zárható-nyitható rész, ahová el lehet rejteni a (jelen esetben csak szilárd halmazállapotú) mérgeket. Ez a feladat volt a "jutalomjáték" azért, mert megküzdöttünk a doboz óriási zsanérjával... Hát most csinálhattunk helyette szinte már mikroszkopikus zsanérokat.

 Meg fogtok lepődni, de ez egy rontott darab. A gyűrűsín két oldala túl tompa szögben zárt össze, úgyhogy már nem tudtam volna kihozni belőle az alább látható eredeti tervet... De azért megmentettem (és mondanom sem kell, ez sikerült jobban. -.-)

Törött

Nyakláncoknak

És végre megint egy drótos projekt: ékszertartó újrahasznosított kartongurigából.

A festéshez a Mushi-shi című anime adta az inspirációt, ami a DeathNote-on kívül az egyetlen sorozat volt, amit végignéztem és többé-kevésbé az összes része tetszett, pedig a grafikája szerintem rémes. Ajánlásképpen itt az openingje:

Pánsíp maradékokból

Egy régebbi ötletem megvalósításának első kísérleteként fogtam egy darab nagyon vastag drótot, és lehengereltem, amilyen laposra csak tudtam. Azzal viszont nem számoltam, hogy az így kapott lemezszalag sokkal szélesebb nem lett, mint a huzal átmérője volt, viszont több, mint tíz méter hosszúságúra nyúlt. O.o Én azonban még ekkor sem adtam fel, és a keskeny kis lemezszalagból nekiálltam csövet húzni. Persze azonnal kiderült, hogy a kis vörösréz csövecske a világon semmire sem jó, de azért én nem akartam kidobni. Így lett belőle végül egy aprócska pánsíp.

 Mondtam, hogy kicsi:

És tényleg cső:

Csengettyűk

Evolúció

A törzsfejlődést nem lehet megállítani, és így van ez az én zoknijaim evolúciójával is: hosszabb kihagyás után itt az új, eddig tényleg a legfejlettebb generáció, ezúttal Dobby kötőtűiről:

Írva vagyon, hogy Dobby - megszabadulásának emlékére - a második résztől minden karácsonykor kötött egy pár zoknit Harrynek. Ezek tudvalevőleg általában különbözőek voltak, csak én most túl lusta voltam két mintát tervezni, úgyhogy a zokni mindkét felét ugyanaz a cikeszminta ékesíti :) Sajnos a kötésmintával még mindig nem barátkoztam meg teljesen, ami kb. azt jelenti, hogy a felét sajátosan értelmeztem, a másik felét pedig a többi zoknikötős emlékemből raktam össze... Ezért néz ki úgy, ahogy. De legalább kényelmes, és remekül elfér benne az ember lába... :S

Vámpíroknak

Virágözön

Ez a szett több szempontból is különleges. Először is azért, mert szett, ilyet ebben a témában eddig nem alkottam (életem első...-címke, ugye...), másrészt mert végre egy nyakszalag, ami nem tartalmaz szalagot, helyette viszont egy trükkös, ám annál kezdetlegesebb megoldást választottam :) Egyesek szerint a csipkézettség mértéke "enyhén" túlzás, mások (többnyire a potenciális viselők) szerint gyönyörű - szerintem is.

Ennek a filmnek a hangulata pedig szerintem tökéletesen illik hozzá^^ Melegen ajánlom minden széplelkű leányzónak, aki titokban hercegnőnek képzeli magát :)

Műhelynapló XXIV.

Hosszú hajtás, sok túlóra és némi idegfeszültség árán végre sikerült túljutnom fémműves pályafutásom eddigi legjelentősebb művén, ami néhány napon belül hivatalosan is a nagyközönség elé lesz bocsátva: ma fél tizenegy körül elkészült az Ifjú Alkotók Kiállítására szánt pályaművem, és attól függetlenül, hogy a múlt héten bekövetkezett egy abszolút mélypont, ami több elrontott foglalattal kezdődött és azzal ért véget, hogy eltörtem azt a nagyon speciális követ, amit kalandos úton sikerült beszereznem és talán mondanom sem kell, hogy pótolhatatlan volt - tulajdonképpen elégedett vagyok vele. A formák a vártnál sokkal szebbre sikerültek, a törött követ műgyantával pótoltuk, és ez a kis csalás olyan jól sikerült, hogy a keletkezett fekete pótlást többen is kőnek nézték :) Hiánytalanul és időre kész lett az a borzalmasan vékony, 106 cm lánc is, ami a hátsó applikációt tartja, és számos osztálytársam értetlenkedő csodálkozását kivívta :D Az itt következő képek sajnos még nem teljes pompájában mutatják szegényt, de már elég jól látszik rajtuk, hogy mi is volt tulajdonképpen a szándékom, amikor nekikezdtem ennek az egésznek, és amint a tárlóba kerül, sokkal jobb és látványosabb képeket hozok majd róla, ígérem :)

Műhelynapló XXIII.

Csak a szokásos állapotjelentéssel jövök :) Így álltam ma reggel negyed 9 körül:

 Ezen a képen a homlokrész elemei kifűrészelve és megreszelve láthatók, tehát már csak formára kell hajlítani és össze kell forrasztani őket :)

Ezen a képen már megmutatkozik a valódi alakja (egyébként fél 4 körül készült), és láthattok rajta egy teljesen váratlanul, félig-meddig szükségből odatervezett elemet is. Sajnos a tavaszi szünet éppen kettévágja az elkészítésére szánt időt, de addig is, amíg nem jutok el a műhelybe, csinálhatom a láncot... :S

Műhelynapló XXII.

Azaz: Hogy állok pillanatnyilag a pályázatommal?
Annyira sokat nem haladtam, mint reméltem, bár egészen kalandos úton beszereztem egy követ és az a kevés is, amit haladtam, elég látványos. Tehát:

Balra látható (sajnos kicsit homályosan, de még mindig ez volt a legtűrhetőbb kép) a hibátlannak nyilvánított verzió, ami már benne lesz a Nagy Műben - a lánccal együtt, amit jobbára itthon csinálok, hogy ne a műhelyben töltött drága időt húzzam vele (kb. 5 cm-t egy órába telik megcsinálnom, de a művembe becslésem szerint bő másfél méter fog kelleni...) És ami mögötte van...

...az magának a fő motívumnak az egyelőre még csak papíron létező koncepciója. De...

...legalább papíron már létezik :D
Ezután következett a kirakós játék: a papírból kivágott darabkákat addig-addig rendezgetni, amíg az egész rá nem fér egy minél kisebb lemezre:

És akkor eszembe villant a megváltó gondolat. Sosem volt ugyanis túlzott erősségem a szimmetria, de mivel minden ízében szigorúan szimmetrikus darabot találtam ki, szükség volt valami módszerre, ami az ebből fakadó problémákat kiküszöböli. Félretettem hát a kivágott modelldarabokból azokat, amik kevésbé passzoltak az eredeti tervvel (mondjuk az eltéréseket furcsálltam egy kicsit, mert az összes papírmodellt ugyanarról a rajzról kopíroztam), és csak a jobbakat ragasztottam fel a lemezre (újabb cseles praktika a hibaforrások csökkentésére: minél kevesebbszer rajzolsz újra valamit, annál kevésbé deformálódik). Amint kifűrészeltem valamit, csak levettem róla a sablont, felragasztottam máshová, és gyártottam az ugyanolyan darabkákat^^
És most remélem, hogy TÉNYLEG passzolnak egymáshoz.

Műhelynapló XX.

Kedves naplóm, ma sok vérrel-verítékkel és rengeteg reszelő-és smirglivonással végre sikerült egy olyan darabot előállítanom, amit szégyenkezés nélkül beleépíthetek majd a pályamunkámba. Íme: ^^

Ezt a tökélyt persze nehéz küzdelem előzte meg, a vállalható, de kisebb szépséghibával rendelkező darabok lassan ellepik a polcomat... (..)

Műhelynapló XIX.

Elérkezett a történelmi pillanat (újból :S), mikor hozzáláttam egyik legnagyszabásúbb (de még megvalósítható) tervem végrehajtásához. A műhelyben kiírtak egy pályázatot, szóval az elkövetkező naplóbejegyzésekben ennek a kisebb-nagyobb (többé-kevésbé elrontott) vázlatait fogjátok látni. Egyelőre nem árulom el, mi lesz belőle a végén, de nyugodtan találgathattok =P Segítségül elárulom, hogy az azóta jó huszonöt centis mini láncom is ennek a részét képezi majd.
Az első valamirevaló (merthogy több vállalhatatlan verzió már ezelőtt létrejött) vázlat pedig ez:

Eredeti rendeltetésére sajnos nem alkalmas, mert többrendbeli hibák (például az összevissza hajtogatott, szétolvasztott drót) csúfítják el, de mivel avatatlan szem számára ezek nem feltűnőek, és amúgy a forma sokkal jobbra sikeredett, mint ahogy azt képzelni mertem volna, bátorkodtam egy hajtűt készíteni belőle (amivel aztán generáltam is egy óriási hibát a kellős közepébe.... :S)
A formavilág legfőbb ihlető forrása pedig ez volt:

Liliputi

Íme a legkisebb lánc, amit eddig életemben csináltam:

És megjegyzem, ebben a típusban eddig a legjobban sikerült is. Csodával határos módon előszörre sikerült megtippelnem, hogy ilyen vastag drótból mekkora karikák lennének a legjobbak (ebből a szempontból ez a láncfajta nem a legszerencsésebb, mert pár tizedmilliméter eltérés már túl lazává vagy túl szűkké változtatja). Az egész összesen 2,5 mm vastag, és egyelőre kicsit hosszabb, mint 9 cm. Egyelőre.
S valami ami feldobja kissé a monoton munkát:

A tényleg szép fonatos minta engem valahogy a kelta szegélydíszekre emlékeztet... :) És igen, a cím célzásértékű... :'D

Turbán... Vagy nem

Ugyanaz a lány, akinek a kék sálat csináltam, megint megkeresett, és ezúttal egy turbánszerű fekete sapkát kért tőlem. Most kész van -- már az, amit ebből a feladatból néhány használhatatlan kép és egy túlságosan szűkszavú leírás alapján ki tudtam hozni:

A háttérben pedig ennek a fonalnak egy feldolgozott, de távolról sem kész verziója látható, ami egy sál lesz, nekem (ha elkészül egyáltalán valaha is... Remélem, hogy igen, mert már nagyon szeretném a nyakamon tudni... *.*)
És ha már a turbánnál és a keleties életérzésnél tartunk, a szörnyű fényképeim helyett inkább ezt ajánlom hangulatkeltőnek: