2014. február 16., vasárnap

Ötlet

Valamilyen különös oknál fogva csütörtök éjjel fél tizenegy körül rádöbbentem, hogy képes vagyok megkötni egy háromszögletű csipkekendőt. S mivel ebben a műfajban még nem próbáltam ki magam, azonnal kötőtűt kellett ragadnom, hogy állításom igazát bebizonyíthassam.
Aztán persze magam is meglepődtem azon, hogy rögtön az első próbálkozásomat siker koronázta...
A csipkekendőt ugyanis nem valamelyik csücskénél kezdjük el kötni, hanem annál a résznél, ami normális esetben az ember tarkójánál helyezkedik el (ez volt az a tény, ami egészen idáig visszariasztott a dologtól, az már mellékes körülménynek számít, hogy képtelen voltam értelmezni bármilyen ilyen témájú kötésmintát...), ami azt jelenti, hogy a kezdésnél felvett mondjuk 5 szemet szaporítjuk ki tudja, meddig. Még szerencse, hogy kigyakorolt csipkemintáim tárházából sikerült épp egy olyat választanom, ami egy ilyen kendőben különösen jól mutat, tehát a keletkezett (helyesebben még mindig keletkező) darabot nem ítéltem lefejtésre, sőt hosszas kínlódások közt még a kötésmintát is lerajzoltam. ^^ Íme:
Ami azt jelenti, hogy az "A" mintával kezdjük, és minden színén kötött sorban 4 szemet szaporítunk, középen és a két szélén. Ez rövid időn belül két háromszögletű mezőt eredményez, ahová megköthetjük a "B" mintát a kívánt méretig.A "B" minta rajzán mindkét szélső szem után a megfelelő szaporítás következik. A rajzon csak a színén kötött (színén sima, visszáján fordított) sorokat jelöltem, mivel csak azokban történik valami. A visszáján kötött sorokban végig fordított (színén sima, visszáján fordított) szemeket kötünk, kivéve a mintán "-" jelölésű szemeket, ahol a visszáján is simát kötünk.
Ennyi. Elég kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni készen,úgyhogy ha van kedvetek, megköthetitek Ti is, aztán küldjetek képet az eredményről :) Nem hiszem ugyanis, hogy az enyém záros határidőn belül kész lesz...
Bár ilyen vidám zenék mellett persze gyorsabban haladok :D


2 megjegyzés: