2014. április 30., szerda

Műhelynapló XXIV.

Hosszú hajtás, sok túlóra és némi idegfeszültség árán végre sikerült túljutnom fémműves pályafutásom eddigi legjelentősebb művén, ami néhány napon belül hivatalosan is a nagyközönség elé lesz bocsátva: ma fél tizenegy körül elkészült az Ifjú Alkotók Kiállítására szánt pályaművem, és attól függetlenül, hogy a múlt héten bekövetkezett egy abszolút mélypont, ami több elrontott foglalattal kezdődött és azzal ért véget, hogy eltörtem azt a nagyon speciális követ, amit kalandos úton sikerült beszereznem és talán mondanom sem kell, hogy pótolhatatlan volt - tulajdonképpen elégedett vagyok vele. A formák a vártnál sokkal szebbre sikerültek, a törött követ műgyantával pótoltuk, és ez a kis csalás olyan jól sikerült, hogy a keletkezett fekete pótlást többen is kőnek nézték :) Hiánytalanul és időre kész lett az a borzalmasan vékony, 106 cm lánc is, ami a hátsó applikációt tartja, és számos osztálytársam értetlenkedő csodálkozását kivívta :D Az itt következő képek sajnos még nem teljes pompájában mutatják szegényt, de már elég jól látszik rajtuk, hogy mi is volt tulajdonképpen a szándékom, amikor nekikezdtem ennek az egésznek, és amint a tárlóba kerül, sokkal jobb és látványosabb képeket hozok majd róla, ígérem :)

1 megjegyzés: