2014. június 18., szerda

SzerszámSzerda

Eljött az idő, amikor a műhely, ahol dolgozok, szépen átváltozik ezüstműves-, illetve kovácsműhellyé (megfelelő zajszennyezéssel körítve...), s ennek kapcsán rögtön két szerszám került előtérbe - a kalapácson kívül persze, de arról már beszéltem -, bár ezek inkább a nevük miatt érdekesek.


VisszaA képen egy ankni és a hozzávaló punznikészlet látható.
A punzni egy domborítószerszám, tulajdonképpen egy gömbből áll, ami nyéllel van ellátva, hogy ne guruljon el, és nagyobb ütőerőt lehessen vele kifejteni. Az ankni tulajdonképpen a punzni ellentéte: egy homorú gömbfelület, amibe beleteszik a lemezt, és a punzni és egy kalapács segítségével addig ütik, amíg csengő hangot nem ad (ez jelenti azt, hogy a lemez felvette a gömbszelet alakját). Elmés szerszám, és (főleg a punzni) nagyon sokoldalúan felhasználható. Például, ha híján van az élelmes ötvös a  sokféle speciális kalapács valamelyikének, és olyan nagyobb lemezt kell domborítania, ami nem fér bele az ankniba, csak elővesz egy punznit, és feldomborítja azzal (én próbáltam, sokkal kényelmesebb, mint kalapálni :D). És hogy mit lehet vele csinálni többek között - az kiderül a jövő héten :)

2 megjegyzés:

  1. ...és persze jól megkérik az árát. Én is szemezek egy ideje ezekkel,de miután horror áron árulják,csináltatok az egyik CNC-s ismerősömmel pár sörért cserébe:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a legtöbb spéci szerszám sajnos rettenetesen drága, szóval láttam már cifra megoldásokat a helyettesítésükre... :D de neked ezek szerint szerencséd (meg egy nagyon jófej ismerősöd :)) volt :)

      Törlés