2013. szeptember 1., vasárnap

Üvegmedálok

Most, hogy kicsit "leülepedtünk" költözés után, szerencsére ismét több időt tudok szakítani az ékszerekre. És mivel megint kaptam néhány üvegkavicsot, be is foglaltam őket.
Először azonban - hogy szokjam - annak álltam neki, hogy a terveimet valahogy rajz formájában papírra vessem, ugyanis most, hogy hamarosan elkezdődik nekem az a szakképzés, ahol ez követelmény lesz, itt a legfőbb ideje, hogy megszokjam: mindig rajzzal kezdek...
Íme az eredmény:
Igen, van hova fejlődnöm, de legalább már látszik rajta valami :)
A bal oldali terv az egyik kék kavicsban öltött testet a következőképpen:
A jobb oldali ötlet nem most keletkezett, még tavaly nyáron kezdtem el kísérletezni vele (az eredményt az "Egy régiség" című bejegyzésemben láthatjátok), de mivel egyszerű, jól mutat és gyorsan elkészül, most ismét elővettem. Az üvegkavics pedig kifejezetten hálás anyag, nagyon jó dolgozni vele.
A zöld medál 0,8-as, a sárga 0,95-ös színezett réz, a kék 2,0-es alumínium (amit egyébként a felújítás közben bontottunk ki a falból... De arról majd talán egy másik bejegyzésben).
Az utolsó kavicshoz szintén egy jól bevált technikámat vettem elő, de azért benne van a turpisság... :) Eddig ugyanis ilyen technikával csak gyűrűket készítettem, de ez a kavics ahhoz már tényleg túl nagy, ezért a hátuljára egy brossalapot applikáltam.
Íme:
Ha a képminőségben kivetnivalót találtok, kérlek nézzétek el, tekintettel többszörösen hátrányos helyzetemre... Egyrészt az egész házban alig van egy talpalatnyi fotózásra alkalmas hely - minden tele van dobozokkal -, másrészt új a fényképezőgépem, és még nem sikerült teljesen megszelídíteni...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése