Restaura

Alessias Fémműves Műhelye büszkén prezentálja az első "élesbe menő" akcióját, egy antik fűszerdaráló rendbehozatalát.
Így néz ki most:

Persze a legfőbb gond az évtizedek alatt rárakódott irdatlan kosz volt vele... Meg az alja helyett kellett másikat forrasztani rá, mert az eredeti, ami amúgy is horpadt és gyenge volt, egyszerűen levált, amikor a kezembe vettem. Van persze rajta még egy-két csúnya horpadás, de azokat egyelőre nem mertem bolygatni... (..) Annyira azért még nem vagyok profi. :)
Egyébként igen szép, cizellált  és nagy valószínűséggel ráadásul kézzel cizellált darabról van szó

amin a legképtelenebb helyekről is minták bukkantak elő. Kész jutalomnak éreztem, amikor a rémesen vastag koszrétegek alól hirtelen előbukkantak a cirádák, amikről egyáltalán sejteni sem lehetett, hogy ott vannak... :)
Például a forgókaron, ami egyébként - meglepő módon - összecsukható:

Szóval kész öröm volt vele kezdeni restaurátori pályafutásomat :)

Fekete karnevál

Ismét elkészült az öttagú kollekció egy része, de a második hely ezúttal nem amolyan egy délután összedobható mütyüré, hanem a legnagyobb (és általam legjobban rettegett) darabé, a Hollókirálynő szárnyáé. Már említettem itt, ha nem is ezen a néven. Bizony, a csipkekendő készült el, méghozzá számomra rekordidő, másfél hét alatt. (Azt azért hozzá kell tenni, hogy ez alatt tényleg erőltetett menetben csak ezt csináltam - az utolsó fázis, a kész darab kitűzése ma hajnalban, körülbelül tízperces időkeretben került sorra közvetlenül a felkelés nehézségei után, de még a reggeli kávé előtt...)
Mondjuk nem lett akkora, hogy igazán nagykendőnek lehessen nevezni (elfogyott a türelmem - általában ha egy nagyobb ötlet megvalósításán dolgozom, sajnos az összes elemet egyszerre csinálnám, ha lehetne...) - a gombostűs doboz lehet viszonyítási alap:

És egy kis hangulatkeltés:

Miközben kötöttem ezt, nagyon sokszor eszembe jutott az a csipke, ami a "szárnyasz Lidérc" köpenye ujján lobogott a harmadik részben...

Műhelynapló XV.

Megvan a maga haszna annak is, ha az ember anyaghiányban és időtúltengésben szenved egyszerre... :) Amíg nem tudja azt csinálni, ami a feladat, csinálhatja azt, amit szeretne^^

Fekete karnevál

Itt a farsang, s bár nem vagyok az a varrogatós típus, persze én is törni kezdtem a fejem valami jelmezen - ha már teljes outfiten nem is, de legalább a kiegészítőin. Jelenleg egy darab (a legkisebb, mi más) már elkészült, s ez nem más, mint egy újabb nyakszalag:

Nem látszik rajta semmi? Sajnos a fekete cuccokat irgalmatlanul nehéz fotózni, úgyhogy "magyarázatképpen" itt van még néhány fotó a mintáról

és arról, hogyan is néz ez ki felvéve:

Élőben persze ez is, mint a legtöbb dolog itt, sokkal jobban néz ki, de remélem, azért a lényeg látható... (..)

Ötlet

Valamilyen különös oknál fogva csütörtök éjjel fél tizenegy körül rádöbbentem, hogy képes vagyok megkötni egy háromszögletű csipkekendőt. S mivel ebben a műfajban még nem próbáltam ki magam, azonnal kötőtűt kellett ragadnom, hogy állításom igazát bebizonyíthassam.
Aztán persze magam is meglepődtem azon, hogy rögtön az első próbálkozásomat siker koronázta...
A csipkekendőt ugyanis nem valamelyik csücskénél kezdjük el kötni, hanem annál a résznél, ami normális esetben az ember tarkójánál helyezkedik el (ez volt az a tény, ami egészen idáig visszariasztott a dologtól, az már mellékes körülménynek számít, hogy képtelen voltam értelmezni bármilyen ilyen témájú kötésmintát...), ami azt jelenti, hogy a kezdésnél felvett mondjuk 5 szemet szaporítjuk ki tudja, meddig. Még szerencse, hogy kigyakorolt csipkemintáim tárházából sikerült épp egy olyat választanom, ami egy ilyen kendőben különösen jól mutat, tehát a keletkezett (helyesebben még mindig keletkező) darabot nem ítéltem lefejtésre, sőt hosszas kínlódások közt még a kötésmintát is lerajzoltam. ^^ Íme:

Ami azt jelenti, hogy az "A" mintával kezdjük, és minden színén kötött sorban 4 szemet szaporítunk, középen és a két szélén. Ez rövid időn belül két háromszögletű mezőt eredményez, ahová megköthetjük a "B" mintát a kívánt méretig.A "B" minta rajzán mindkét szélső szem után a megfelelő szaporítás következik. A rajzon csak a színén kötött (színén sima, visszáján fordított) sorokat jelöltem, mivel csak azokban történik valami. A visszáján kötött sorokban végig fordított (színén sima, visszáján fordított) szemeket kötünk, kivéve a mintán "-" jelölésű szemeket, ahol a visszáján is simát kötünk.
Ennyi. Elég kíváncsi vagyok, hogy fog kinézni készen,úgyhogy ha van kedvetek, megköthetitek Ti is, aztán küldjetek képet az eredményről :) Nem hiszem ugyanis, hogy az enyém záros határidőn belül kész lesz...
Bár ilyen vidám zenék mellett persze gyorsabban haladok :D

Műhelynapló XIV.

Beláttam, hogy a steampunk monstrum, amit elkezdtem, túl nagy falat számomra, és bár végül is kész lett, sajnos mindenben kielégíti a "siralmas" fogalmát. Úgyhogy inkább majd ezt adom be:

Mert kötni jó...

Műhelynapló XIII.

Sajnálattal kell bejelentenem, hogy a valószínűleg amúgy is eléggé érdektelen SzerszámSzerda ezúttal kivételesen elmarad, helyette viszont egy sokkal érdekesebb és nagyobb kaliberű dolgot hoztam Nektek.
Ismét dizájnfeladatot kaptunk ugyanis, ezt pedig engedélyem van bemutatni itt. Élek is vele :)
A feladat az volt, hogy egy körülbelül tenyérnyi tárgyat tervezzünk, amit szegecseléssel állítunk össze. A "szegecselés" szóra nekem természetesen rögtön valami steampunk ugrott be, persze sok értelme nincs, de legalább jól néz ki - stílusgyakorlatnak megteszi.
Íme a terv:

Meg kell szoknunk, hogy mielőtt belekezdünk valamibe, szinte műszaki rajz pontosságú tervet készítünk. Lehet, hogy munka közben számtalanszor eltérünk még tőle (ahogy én is), de fontos, hogy pontosan ábrázolni tudjuk az elképzeléseinket.

Ezután következik a kivitelezés első fázisa, a darabok előkészítése. Egyelőre az egész inkább valami kirakós játékhoz hasonlít :)

Már itt is nagyon fontos az, hogy pontosan dolgozzunk, bár az ekkor elkövetett hibák később bizonyos mértékig még korrigálhatók (például nem akkora probléma, ha a darabok valamivel nagyobbak a kelleténél - mint nálam -, de ha kisebbre sikerültek, már kezdhetjük is újra), tehát érdemes egy alapul vehető darabot készíteni, amin minden be van jelölve, és az összes többit ehhez viszonyítani, főleg, ha szabad kézzel rajzolt alakról van szó. A pontatlanságok nagy része így kiküszöbölhető.
És következhet egy homályos pillanatomban keletkezett kiegészítő: kiálló csővégek.
Először is húzunk egy csövet. Egy húzóvas és húzófogó segítségével ez könnyen kivitelezhető.

A cső hosszában keletkező illesztést, a "fúgot" összeforrasztjuk

(sajnos a forrasz színe gyökeresen elüt a fém alapszínétől, de ez most szerencsére ráfogható a dizájnra)
Aztán a csövet kicsit továbbhúzzuk, hogy megfelelő méretű legyen, aztán kettévágjuk

És egy trükkös módszerrel meghajtogatjuk:

(A módszer lényege, hogy a csőből kivágunk egy V alakú részt, ez lesz a "könyökhajlat".)
Lábjegyzet: szegény reszelőfám szomorúan tapasztalta, hogy nem kentem a fúrószárat fúrás közben. Szerencsére nem gyulladt ki, de megperzselődött szélű lyukak maradtak rajta néhol, ahol a kenetlen és következésképpen kellően felforrósodott fúrószár belefutott.
Aztán csinálunk neki egy alapot, aminél fogva majd az alaphoz szegecseljük

Aztán a csövecskéket ráforrasztjuk

Ez nagy körültekintést követelő igencsak pepecs munka. A darab nagyon kicsi, tehát a forrasztó lángnak is nagyon kicsinek és koncentráltnak kell lennie, de azért annyira nem, hogy szétolvassza a dolgokat, ami pedig a forrasztási hőmérsékleten bizony nagyon könnyen előfordulhat.
Ha ez sikerült, elkezdhetjük kifurkálni a darabokat, hogy aztán össze tudjuk szegecselni.

Itt is borzasztóan kell figyelni, mert ha csak egy icipicit is elcsúszik a lyuk (ami nálam minden óvintézkedés ellenére sajnos megesett), akkor lőttek a szegecselésnek. Vagy hosszadalmas procedúrával össze kell hozni a furatokat, vagy felvállalja az ember, hogy a szegecs (a "stift") megdől, és mindent kijavíthatatlanul tönkretesz maga körül (ez a legrosszabb), vagy lemondó sóhajjal készít egy új darabot.
De ha minden kész van, és minden rendben van, és mind a három, illetve esetenként öt réteg lemez összevág (ami azért távolról sem egyszerű mutatvány), kezdődhet maga a stiftelés.

Ez annyiból áll, hogy először is elkészítjük a stiftnek való drótot, ami olyan vastag kell hogy legyen, hogy éppen átférjen a furaton (ami mellékesen szólva öt réteg lemez esetén már elég kérdéses szokott lenni), aztán a furatot "süllyesztjük", tehát tulajdonképpen egy fazettát alakítunk ki benne, hogy a stiftnek legyen hová terülnie.Ezután a drótot átfűzzük egy szimpatikus lyukon és levágjuk úgy, hogy mindkét oldalon kb. fél mm lógjon ki (ellenkező estben a szegecs "elfolyik", és kijavíthatatlan szépséghiba keletkezik, de az se jó, ha túlságosan rövid a stift, mert akkor nem fogja kellőképpen kitölteni a rendelkezésére áló helyet, és mozogni is fog), majd kalapáccsal óvatosan mindkét oldalon addig ütögetjük, amíg teljesen el nem lapul (közben pedig vigyázunk, hogy a környező lemezt ne verjük szét). Ez nem túl nehéz munka, de annyira hosszadalmas, hogy tulajdonképpen még mindig nem vagyok kész vele, úgyhogy a csőszegecsre és a csövek beszerelésére, valamint a végső szépítgetésre inkább később térek ki :)

Közlemény

Óriási örömhírt szeretnék Veletek közölni, ami mondjuk lehet, hogy csak nekem öröm, de nekem legalább óriási: a Sál, amit szeptember vége óta csinálok, VÉGRE KÉSZ VAN!!! Most így néz ki:

A térkitöltő kis karikákat leszámítva 96 mintaegységből áll, összesen 160 cm kerületű és 30 cm széles. Pontosan nem emlékszem, hogy mikor kezdtem el, de az első ezzel foglalkozó blogbejegyzést tavaly október 4-én tettem közzé, és azóta összesen (ezzel együtt) 15 bejegyzésben taglaltam a haladásomat. A sálban 13-féle minta fordul elő, ha nem számítjuk a szegélyt és az egyediségük miatt megismételhetetlen freeform elemeket. Összesen már csak annyi dolgom van vele, hogy eldolgozzam a még kiálló szálvégek garmadáját, amik természetesen csak arra várnak, hogy újfent betölthessék az életemet (amikor a motívumokat horgoltam, hónapokig kék fonaldarabkák potyogtak belőlem) és hogy büszkén bezsebelhessem az érte járó jutalmat a leendő tulajdonostól ^^ Merthogy nem magamnak készült. Sajnos.

SzerszámSzerda

A hét favoritja ismét egy olyan szerszám, amit csak előveszel és használsz (amiért is elég előkelő helyet foglal el a kedvenceim között). Egyszerűbb társaival ellentétben semmi sem kell hozzá, a beleszerkesztett rugó ugyanis a munka nagy részét elvégzi helyetted.
Egy pontozóról van szó:

Pontozni bármivel lehet, aminek tompaszögű (~120°-os) hegye van, és rendelkezel egy kalapáccsal, ami megadja a megfelelő impulzust, hogy a pontozó képlékeny alakítást végezzen a fémen. Elkényelmesedett műszaki zsenik azonban kitalálták a pontozó azon változatát, amihez még kalapács sem kell. Elég egy megfelelő nyomás, és a pontozóba épített rugó akkora löketet ad a hegynek, hogy az beüt egy pontot. (Jobban nem tudom elmagyarázni, mert én sem egészen értem. Még sohasem beleztem rugós pontozót.)
De miért is van erre szükség? Díszítő funkcióval a pont nemigen rendelkezik, lévén elég kicsi. Arra azonban tökéletes, hogy ha például fúrni akarunk oda, akkor tényleg oda kerüljön a furat, ahová terveztük, és ne oda, ahová a fúrószár eltáncolt közben - az esetek nagy többségében jelentős károkat téve a felületben.

Csipke csipkével

Eljött a perc, hogy megvalósítsam régi vágyamat, amit ez a rettenetes kék horgolmány az idők folyamán csak még égetőbbé tett: csipkét szeretnék kötni, nem horgolni és főleg nem több darabból. Ahhoz azonban, hogy ezt véghez vihessem, először is meg kellett tanulnom csipkét kötni, ami esetemben nem volt egyszerű mutatvány. Annak idején, amikor kötni tanultam, véletlenül elnéztem a kézikönyvet, ami jobb-és balkezeseknek egyszerre írta le a kötés fortélyait - így történt, hogy bár gyakorlatilag jobb kézzel művelem azt, amit én kötésnek nevezek, a technikám a legtöbb leírással és kötéstechnikával sajnos nem összeegyeztethető. Így történt, hogy nekem kellett kitalálnom, mit is jelentenek a különböző rövidítések, és hogyan kell létrehozni a kötés színén a megfelelő kinézetű szemkombinációkat. De most már számtalan lebontás és újrapróbálkozás után az alapokkal végre tisztában vagyok, sőt korlátozott keretek között magamtól is létre tudok hozni egyszerű mintákat. A sok gyakorlás és a különböző mintákkal való kísérletezés azonban azzal a hátulütővel járt, hogy teljesen elbizonytalanodtam, hogy melyik is mutatna a legjobban az én gyönyörűséges, a kedvenc színeimmel ékeskedő tízdekás félmoher csipkefonalammal?

Hamar rájöttem, hogy ezt nem. Túlságosan... semmilyen. Semmi nem jut róla eszembe, és ez már alapból kizáró ok.

Na ez már inkább esélyes volt egy ideig, főleg azért, mert saját kreációmnak tekinthetem (nyilván előttem is számtalanszor "feltalálták" már, én csak beálltam a sorba...). Aztán persze rájöttem, hogy kissé talán túl sűrűre sikeredett. Annyira közel préseltem egymáshoz a mintákat, hogy elsorvadtak, megcsúnyultak. Ez is kiesett.

Nagyon sokáig ez a minta vezetett, elsősorban talán azért, mert gyakorlatilag ez volt az első csipkeminta, amit képes voltam megkötni, és mivel leveleket ábrázol, úgy gondoltam, illeni fog a fonalam természetes színeihez.De aztán jött valami, ami ettől a szilárdnak gondolt elhatározásomtól is eltérített, és az

ez a minta volt (mármint a felső részén látható variáció). Ez a minta szintén nem leírás alapján készült (azt hiszem, ez eléggé látszik is rajta... :S), és  tulajdonképpen meg sem született volna, ha nincs az elsőként bemutatott változat. Azt ugyanis túl unalmasnak gondoltam, és megpróbáltam átalakítani. Ezáltal kiderült, hogy a DROPS tervezői a látszattal ellentétben nem véletlenül alkották a mintát olyanra, amilyen, és sajnos, ha az ember átalakítással kezd kísérletezni kezdő létére, nem feltétlenül azt fogja kapni, amit várt. Így történt, hogy pikkelyminta helyett a kötésemen csak unalmas kockák jelentek meg. Még jó, hogy éppen volt egy félresiklott kockás ötletem, így össze lehetett párosítani a kettőt, és végre úgy érezhetem, találtam egy mintát, amit hajlandó leszek a sálam kedvéért hetekig (ha nem tovább) ismételgetni.